dávid
A nevem Szőke Dávid Sándor, 1986. július 1-jén születtem Szegeden.
Jelenleg is itt élek, a Szegedi Tudományegyetem magyar szakos hallgatója vagyok.

Ötéves koromban tanultam meg írni-olvasni, és már az általános iskolában
tömegével gyártottam a különböző meséket, állatokról szóló regényes történeteket.
Tehetséggondozóban érettségiztem. Ezután az érdeklődésem az előadóművészet felé fordult,
pár évig a Szegedi Nemzeti Színház stúdiójában tanultam színészetet.
Az írás iránti szenvedély azonban továbbra is olthatatlan maradt,
és később tudatosult bennem, hogy az igazi kiteljesedés számomra csakis íróként lehetséges.

Középiskolás korom óta nagymértékben foglalkoztat nemzetközi
- ezen belül is az angol és a német nyelvű - irodalom.
Kedvenc íróm Thomas Mann és Iris Murdoch, Virginia Woolf és D. H. Lawrence,
továbbá kedvelem Umberto Eco, Raymond Queneau és Stendhal írásait is.
Nagy rajongója vagyok Heidegger, Freiligrath és Rilke költészetének.
A magyar írók közül Mikszáth, Ambrus Zoltán, Szilágyi István
és Kaffka Margit vannak rám a legnagyobb hatással.

Írói hitvallásom, hogy a művészetek egymással kart-karba öltve léteznek, az alkotásokból
sugárzó értelem és érzelem újabbakat gerjeszt, csak szem, fül és lélek kell hozzá.

Első kötetem Az életöröm zenéje, mely az Etka-jógát gyakorlati
és filozofikus úton mutatja be az olvasónak.
Az Éva örök című regényem már előkészületben van.


Szőke Dávid Sándor